Archívum: ‘Sport’ Kategória

Évértékelés – Lovastorna 2010

12.28.2010 · Beküldte: Lovastorna, Sport

A lovastorna szakosztály számára a 2010-es esztendő kiemelkedő eredményekkel zárult. Az elmúlt években az egyesületeknél folytatott szakmai munka, az utánpótlás és a felnövekvő lovastornászok nevelésébe fektetett energia, éremesővel hozta meg a gyümölcsét. Az idei versenyszezonban nemzetközi porondon 22 db érmet adtak át a magyar lovastornászoknak! A magyar himnusz 5 alkalommal szólt az első helyezettek tiszteletére. ...

IV. LOVAS VILÁGKUPA – Lovas ünnepünk

11.11.2010 · Beküldte: Sport

„A lótenyésztés által nyerni és én szépen nyerni kívánok s, hogy minden számlálásaim és eddig volt tapasztalásaim szerint nyerni reménylek is .” (Széchenyi István gróf, Lovakrul, 1828.) Lovas ünnepünk Írta: LÁZÁR Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség és a Lovas Világkupa Szervező Bizottságának elnöke, hétszeres fogathajtó világbajnok. Hannover, Stuttgart, Stockholm, Genf, Lipcse, Göteborg – Európa legrangosabb fedeles ...

WEG lovastorna, 2010. október 7.

10.09.2010 · Beküldte: Lovastorna, Sport

A lovastorna második versenynapján a központi fedett aréna zsúfolásig telt meg a szurkolókkal. Hatalmas ováció és tapsvihar fogadott minden versenyzőt aki a versenypályára befutott. A lovak és a versenyzők a befutásra egy zárt átjáró folyosón várakoztak minden befutás előtt, mely felett a versenyzői lelátó helyezkedett el. A magyar versenyzőket és Valeccitót is a közönség nagy tapssal, ...

WEG lovastorna 1. nap, 2010.10.05.

10.09.2010 · Beküldte: Lovastorna, Sport

A mai napon léptek először a lovastornászaink a versenypályára. A délutáni versenyszámban negyedik indulóként futott be a három lány a pályára. A magyar delegáció nagy izgalommal várta Király Ágnes, Gadolla Réka és Esztergomi Anita kötelező gyakorlatait. Lovastornász  versenyzőink tudásuk legjavát mutatták a Világbajnokságon. Valeccito hátán bemutatott kötelező gyakorlatokkal, Király Ágnes a 18., Gadolla Réka a 21., Esztergomi Anita 22. helyen ...

Lovas Világjátékok Kentucky (hírek röviden)

10.06.2010 · Beküldte: Sport

A Lovas Világjátékokra Kentuckyba sikeresen megérkeztek az ugró és a lovastornász versenyzők és a lovak.Az állatorvosi vizsgálaton minden ló átment. A tegnapi és a mai napon elkezdték az ugrók a versenyzést. Az első napon mindenki Szász Sándor fantasztikus eredményéről beszélt. Az összes újságíró Sándort ostromolta, mivel nagy meglepetést okozott az, hogy az első nap után ...

Schaller Eszter az idei év felnőtt bajnoka a lovastusa szakágban

09.30.2010 · Beküldte: Lovastusa, Sport

My Win az év utánpótlás lova, a Magyar Póni Klub Szövetség pedig kétszeres csapatbajnok Nemzetközi verseny keretében, új akadályokon és új vonalvezetésű pályán, izgalmas küzdelemben dőlt el a felnőtt magyar bajnoki cím sorsa Kaposváron. Schaller Eszter kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva megőrizte a díjlovaglásban megszerzett első helyét, így bajnokként állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. Az utánpótlás ...