Archívum: ‘Sport’ Kategória

Húsz éve kezdődött a versenysorozat Mezőhegyesen

07.08.2015 · Beküldte: Díjugratás, Hagyományőrzés

XXI. Mén-Kanca és Méneskönyvek Versenye Az 1995-ben első alkalommal szervezett ménkancaversenyt idén is Mezőhegyesen tartották. A húsz év alatt többször megváltozott a versenyrendszer. Ebben az évben újdonság, hogy az 5-6-7 éves lovak versenyében a magyar méneskönyvekben szereplő lovak és a magyar útlevéllel rendelkező hazai tenyésztésű lovak vehettek részt. A kanca II. és mén II. kategóriában mindenki indulhatott. A rendező, a Mezőhegyesi Állami ...

Húsz éve kezdődött a versenysorozat Mezőhegyesen bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kassai Lajos lovasíjász “a lehetetlent kihívók” kínai tévésorozatában szerepel

07.07.2015 · Beküldte: Hagyományőrzés, Lovas hír, Lovasíjászat

Peking, MTI Kassai Lajos lovasíjász is szerepel egy most készülő kínai televíziós sorozatban, amelyhez olyan embereket kerestek, akik “kihívják a lehetetlent”. A magyar lovasíjászat sportág megteremtője, aki eddig öt világrekordot állított be, pekingi stúdiófelvétele előtt adott interjút az MTI-nek.   “Számomra valahogy sorsszerűvé vált Kína. Amióta öt éve egy kínai barátommal bejártuk az ország nagy ...

Kassai Lajos lovasíjász “a lehetetlent kihívók” kínai tévésorozatában szerepel bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Magyar eredmények – Strzegom

07.03.2015 · Beküldte: Lovastusa

Forrás: Eventing.hu 2015. június 25-28. között a népszerű lengyelországi helyszínen, Stregomban összesen hét kategóriában – CIC1*-tól egészen a CICO3*-os Nemzetek Díjáig – került megrendezésre nemzetközi military verseny. A magyar lovasok jól szerepeltek a nagyon erős, a világ legjobbjaival tűzdelt mezőnyökben, Kaizinger Balázs és 6 éves Déva Démosz 4. helyen végzett a CIC1*-on. Porcsa Lőrinc Pop ...

Magyar eredmények – Strzegom bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Klimke legyőzhetetlen Luhmühlenben

06.27.2015 · Beküldte: Lovastusa

Forrás: Eventing.hu Ingrid Klimke (GER) hatalmas nyomás alatt is hibátlanul lovagolt, amivel életében először győzni tudott a DHL által támogatott CCI4*-os versenyen Luhmühlenben (GER). Ezzel az eredménnyel Klimke bebiztosította első helyét a FEI Classics™ sorozat 2014/2015-ös évadában is. Az izgalmas fináléban, Klimke hibátlan maradt a 11 éves hannoveri kancát, FRH Escada JS-t lovagolva, így nem ...

Klimke legyőzhetetlen Luhmühlenben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A magyar gasztronómia és lóversenysport legjobbjai a Derby és Gasztroangyal Fesztiválon

06.18.2015 · Beküldte: Lósport, Lovak, Rendezvény, Sport

Budapest, 2015. június 16., kedd (MTI) A magyar gasztronómia és lóversenysport legismertebb képviselői várják a közönséget július 3. és 5. között az első Derby és Gasztroangyal Fesztiválon a budapesti Kincsem Parkban.      A háromnapos rendezvényen több mint 100 termelő ezernél is több portékája lesz megvásárolható és megkóstolható, de a látogatókat angol telivérek és agárversenyek futamaival ...

A magyar gasztronómia és lóversenysport legjobbjai a Derby és Gasztroangyal Fesztiválon bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kezdődik a Nagykanizsai Military

06.18.2015 · Beküldte: Lovastusa

Forrás: Eventing.hu Június 19-én kezdődik a Nagykanizsai Military. A közel 20 éves tradícióval rendelkező versenyre idén is számos hazai és külföldi lovast várnak a rendezők. A startlistákat és eredményeket a verseny oldaláról tölthetik le az érdeklődők. Ugrás a Nagykanizsai Military 2015 oldalra. ...

Kezdődik a Nagykanizsai Military bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva