Archívum: ‘Oktatás’ Kategória

Két évtized emlékeit idézték a lovászok

01.09.2017 · Beküldte: Lovak, Oktatás

Hangulatos iskolai találkozó Eleken Az ötlet Perei Gábor tanár úrtól származott, aki 1996-ban, éppen húsz éve, ballagtatta első lovász osztályát az akkor Radványi György nevét viselő eleki középiskolában. Úgy gondolta azonban, érdemes lenne az összes végzett lovászt is meghívni egy közös beszélgetésre, emlékezésre. Az első osztály 1990-ben kezdte meg a tanulmányait és 2008-ban végzett az ...

Két évtized emlékeit idézték a lovászok bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Rempli d’amour! – Élménybeszámoló Jean-Francois Pignon kurzusáról

Szeptember negyedikén egy kis dél-Franciaországi falu, Le Cailar szűk utcáin érkezik kamionnyi s még egy a mögött húzott utánfutónyi, szám szerint 13 lovával bemutatózni. Az aréna körül egyre nagyobb a tömeg. Lovai egy darabig teljes nyugalomban várakoznak a lószállítóban, majd egy kisebb udvarba tereli őket. Én pont e kis udvar és az aréna közös oldalfalán ...

Rempli d’amour! – Élménybeszámoló Jean-Francois Pignon kurzusáról bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Félelmek oldása

11.08.2016 · Beküldte: Lovaglás, Oktatás

Terveimben ugyan nem így szerepelt, hogy ezzel a témával foglalkozzam a második részben, de a „ közös gondolkodásra” való felszólításom, olyannyira nyitott fülekre talált, hogy többen is felhívták a figyelmem, hogy amennyiben kezdők oktatásáról beszélünk, ez a téma kell, hogy mindenek elé helyeződjön, ez kell, hogy az alap legyen. Talán még emlékszik a kedves olvasó, ...

Félelmek oldása bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Útikalauz lovas oktatóknak

10.07.2016 · Beküldte: Díjlovaglás, Oktatás

Több mint 30 éve dolgozom díjlovas edzőként. Egy edzőt az általa képzett lovak és tanulók minősítik – azt hiszem ezzel az evidenciával mindenki egyet ért. Jó magam képeztem Nagy díjig lovakat, olykor a sokak által lenézett Shagya arab lovakból, lovasaim pedig számos nemzetközi versenyt nyertek, illetve szólították őket jó párszor Európa Bajnokságokon díjkiosztásra (sokszor a mezőny legolcsóbban vásárolt lován!). ...

Útikalauz lovas oktatóknak bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A sztyeppéktől Portugáliáig

09.08.2015 · Beküldte: Oktatás

Korábbi írásainkban több oldalról vizsgáltuk a keleti és nyugati lovas kultúra különbözőségeit. Kétségtelen, hogy a két kultúra sokszor és kölcsönösen hatott egymásra. Olykor azonban szakadások is tetten érhetők ebben a kölcsönös folyamatban. Egy friss olvasmányélményem egy ilyen estre hívta föl a figyelmemet. (…) Surján György www.magyar-lovaskultura.hu Lovas Nemzet, 2015. szeptember ...

A sztyeppéktől Portugáliáig bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A cél a lovak magasabb szintű ellátása

08.12.2015 · Beküldte: Oktatás, Pata

A patkolókovács-mester vizsgafelkészítő tanfolyam résztvevői túl vannak a harmadik tanulással töltött hétvégén is. A képzésről, valamint a patkolókovács szakma múltjáról, jelenéről és jövőjéről a tanfolyam szervezésében és előkészítésében kulcsszerepet vállaló Dr. Gerics Balázzsal beszélgettünk. (…) MAPE, Lovas Nemzet, 2015. augusztus ...

A cél a lovak magasabb szintű ellátása bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva