Archívum: ‘Hagyományőrzés’ Kategória

Több mint száz huszár hagyományőrző vonult végig Felső-Háromszék településein

06.23.2014 · Beküldte: Hagyományőrzés

Kolozsvár, 2014. június 22., vasárnap (MTI) Több mint száz háromszéki, csíki, udvarhelyszéki és marosszéki huszár hagyományőrző vonult fel a hétvégén tartott 5. Háromszéki huszártoborzón – közölte vasárnap a Kovászna megyei önkormányzat sajtóirodája. A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület által szervezett, de a megyei és települési önkormányzatok által is támogatott hétvégi rendezvényen a Dálnok, Kézdialbis, Alsó- és ...

Több mint száz huszár hagyományőrző vonult végig Felső-Háromszék településein bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Négyszáz kilométeres lovas emléktúra az I. világháború áldozatainak kegyhelyeihez

06.06.2014 · Beküldte: Hagyományőrzés

Szolnok, 2014. június 5., csütörtök (MTI) Az I. világháború áldozatainak tiszteletére emelt magyarországi emlékhelyekhez indulnak túrára június 12-én Kisújszállásról a Nagykun Nádor Huszár Bandérium tagjai, a lovasok Nagycenkig tartó útjuk során 400 kilométert hagynak maguk mögött. Horváth György nagykun főkapitány, hagyományőrző őrnagy az MTI-nek elmondta: a lovas túra csaknem száz helységet érint, a jelentősebb állomások: Kisújszállás, Besenyszög, Jászladány, ...

Négyszáz kilométeres lovas emléktúra az I. világháború áldozatainak kegyhelyeihez bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Szent György Napok Sepsiszentgyörgyön

04.23.2014 · Beküldte: Hagyományőrzés

Budapest, 2014. április 23., szerda (MTI) Koncertekkel, színházi előadásokkal és kiállításokkal is várják az érdeklődőket április 26. és május 4. között a sepsiszentgyörgyi Szent György Napokon. A kilencnapos rendezvénysorozaton mintegy 300 program várja az érdeklődőket Sepsiszentgyörgy Pogármesteri Hivatala és a Pro Georgio Sancto Alapítvány szervezésében, idén huszonharmadik alkalommal – közölték a szervezők az MTI-vel. A ...

Szent György Napok Sepsiszentgyörgyön bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az első Hungarikum Gálán ismerik el a legkiválóbb magyar értékeket

12.03.2013 · Beküldte: Hagyományőrzés, Művészetek

Budapest, 2013. december 3., kedd (MTI) Először nyújtják át a hungarikumoknak járó elismeréseket, a Budapesti Operettszínházban kedden. A gáláról a közmédia összefoglalót készít, amelyet a Duna és a Duna World vetít karácsonykor. A magyarság nemzeti értékeit ünnepli a Hungarikum Gála – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a Hungarikum Bizottság elnöke az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón. Emlékeztetett ...

Az első Hungarikum Gálán ismerik el a legkiválóbb magyar értékeket bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Pető Vanda lovas akrobata

12.03.2013 · Beküldte: Hagyományőrzés

Nagyrév, 2013. december 1. MTI Pető Vanda lovasakrobata bemutatót tart lovával Nagyrév határában 2013. december 1-jén. A 12 éves lány évek óta foglalkozik csikós hagyományápolással. Gyémánt névre hallgató pónijával Bendő Mihály ismertette meg és tanította be a mutatványokat. Pető Vanda a közelmúltban Kazahsztánban is tartott lovasbemutatót. Fotó: Mészáros János ...

Pető Vanda lovas akrobata bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A kazahokat is lenyűgözték

11.16.2013 · Beküldte: Hagyományőrzés, Lovasíjászat

2013. november 14. Daróczi Erzsébet A közelmúltban Kazahsztánban, Almatiban bemutatózott a karcagi Pusztai Róka Nomád Hagyományőrző Egyesület hat lovasa. A kazakokat lenyűgözte a kunsági csapat lóháton végzett trükklovaglása és a lovasíjászat. Három újabb meghívást is kaptak Bene Sándorék. A karcagi Pusztai Róka Nomád Hagyományőrző Egyesület hat tagja – Bene Sándor, Benéné Lajtos Katalin, Mészáros László, ...

A kazahokat is lenyűgözték bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva