Archívum: ‘Lovak’ Kategória

Mi fán terem a patkolókovács verseny?

01.19.2016 · Beküldte: Lovak, Pata, Verseny

Miért versenyeznek a patkolókovácsok? Jobban teljesít a hétköznapi munkája során az a patkolókovács, aki rendszeresen részt vesz ezeken a megmérettetéseken? És mi haszna származik az általa ellátott lovaknak ebből az egészből? Erről faggattuk az utóbbi évek legeredményesebb hazai patkolókovács versenyzőjét, Pródán Norbertet. (…) Magyar Dorottya (MPE) Fotó: Ormándi Tamás Lovas Nemzet, 2016. január ...

Mi fán terem a patkolókovács verseny? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Múlt, jelen és jövő találkozott a XXIII. Lógyógyászati Kongresszuson

01.18.2016 · Beküldte: Lóegészség, Lovak

November utolsó hétvégéjén rekordszámú lógyógyász állatorvos gyűlt össze, hogy hazai és külföldi előadóktól tanulva még többet tehessenek a lovak egészségéért. A lógyógyász állatorvosok szokásos novemberi kongresszusa idén újabb rekordot döntött a résztvevők számát tekintve, hiszen összesen mintegy 200 fő látogatott el a rendezvényre. Az állatorvosok két napon át 22 előadótól 20 előadást hallgathattak meg. A szigorúan állatorvos-szakmai témák mellett – mint a bőrátültetés, a ...

Múlt, jelen és jövő találkozott a XXIII. Lógyógyászati Kongresszuson bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A „MÁSODPERCES SZABÁLY”

01.17.2016 · Beküldte: Kiképzés, Lóviselkedés, Lovaglás

A „MÁSODPERCES SZABÁLY” BE NEM TARTÁSA, azaz a ló cselekedeteire nem azonnal adott válaszreakció, nagyon gyakori lovas hiba. Ha a lovas nem válaszol azonnal – vagyis néhány másodpercen belül – lova cselekedeteire, akkor a ló nem fogja megérteni, hogy a lovas mit vár el tőle. (…) Istenes Csilla (www.icranch.hu) Lovas Nemzet, 2016. január ...

A „MÁSODPERCES SZABÁLY” bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ilyen, még nem volt…

01.15.2016 · Beküldte: Díjlovaglás, Lovas hír

Volt egy több szempontból is újszerű díjlovas bíró és edző továbbképzés 2015 november 27-29-én Magyarországon, amilyen még nem volt eddig a magyar sport történetében. Ilyen még nem volt, hogy olyan ötcsillagos nemzetközi bíró látogatott volna hozzánk, aki a Nemzetközi Szövetségben (FEI) a díjlovaglás „modernizálásáért” felelős, akitől valójában a sport jövője függ. (…) Pachl Péter Lovas Nemzet, 2016. január ...

Ilyen, még nem volt… bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Hurrá itt a tél! – Gondolatok a boldog lovakért

01.14.2016 · Beküldte: Lovaglás, Lovak, Verseny

Miután ebben az évben már 25 versenyhétvégén vagyunk túl – ami persze áldás az edzőnek, a szülőnek, a lovasnak és természetesen a lónak is –, beköszöntött a téli szezon. Feltehetjük a kérdést: Mit is jelent az, hogy: téli szezon? (…) Habsburg Eilika Fotó: Horváth Attila Lovas Nemzet, 2016. január ...

Hurrá itt a tél! – Gondolatok a boldog lovakért bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Töredezett emlékezet

01.12.2016 · Beküldte: Lovak, Művészetek

Nemzeti lovaskultúránk elsüllyedt, a múltba veszett. Megújításának részben az a nehézsége, hogy ami töredékesen fennmaradt, az leginkább a katonai tömegképzés végletesen egyszerűsített szlogenjeire szorítkozik és azok félrevezetők lehetnek mélyebb elméleti ismeretek nélkül. (…) Dr. Gőblyös István zablaeskengyel.blog.hu Fotó: Mráz Edina Lovas Nemzet, 2016. január ...

Töredezett emlékezet bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva