Archívum: ‘Kiképzés’ Kategória

Kiképzés – A lovas, a hajtó és a ló együttes munkája

02.05.2015 · Beküldte: Díjlovaglás, Kiképzés, Lovak

Tanuljunk a legjobbaktól A lovak mozgásának dinamikáját, a kiképzés alapjait, a lovas, a hajtó, a ló „együttes munkájának” legfontosabb elemeit – és egy sor más fontos, eredményességet, sikert meghatározó szakmai kérdést – a hajdan volt örkénytábori LOVAGLÓ- ÉS HAJTÓTANÁR INTÉZET világszerte elismert tanárai magas szinten ismerték, oktatták és publikálták. Maradandót alkottak! Szakmai műveltségük és emlékük előtt tisztelegve ezúttal is hozzájuk ...

Kiképzés – A lovas, a hajtó és a ló együttes munkája bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A megfigyelés mestere

01.21.2015 · Beküldte: Kiképzés, Lóviselkedés, Lovak

Dr. Ralf Helmut Stammsen egy igazi „csodabogár” – ezt már az első találkozásunkkor is gyanítottam. Azóta minden alkalommal beigazolja eredeti megérzésemet. Kalandos és meglepő fordulatokkal teli életének részletei becsléseim szerint legalább tíz teljes-estés lebilincselő mozifilmet tennének ki – bár nagyon valószínű, hogy még néhány találkozás vele, és ennél is többre fogok saccolni. E filmek egyike azonban épp itt játszódna Magyarországon, mert ...

A megfigyelés mestere bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ember és ló közötti konfliktusok

01.19.2015 · Beküldte: Kiképzés, Lóviselkedés, Lovak

Egy kis karácsonyi kitérő után végre visszazökkenhetünk a januári tél szürke hétköznapjaiba – persze nézőpont kérdése, hogy kinek szürke. Egy biztos: a lovaknak vagy fekete, vagy fehér, más szóval vagy igen, vagy nem – tehát vagy megengedünk valamit, vagy nem. Ezt nevezzük következetességnek, ami nélkül garantáltan a fejünkre fog nőni fél tonnás kedvencünk. És az ...

Ember és ló közötti konfliktusok bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A lóval együtt

01.18.2015 · Beküldte: Kiképzés, Lóviselkedés, Lovak, Oktatás

2014. november 16-án Kormos Ferenc, lapunk egyik szakírója, „A lóval együtt” címmel, előadást tartott a pilisvörösvári VIP lovardában. Az előadás témái: a ló viselkedését meghatározó etológiai összefüggések, a lovas viselkedését meghatározó humánetológiai összefüggések és ezek ismeretében, a lóval való helyes bánásmód voltak. Az elmélet után gyakorlati útmutató következett, öt lovaspáros segítségével. (…) Fotó: Mráz Edina Cikk: Lovas Nemzet, 2015. január ...

A lóval együtt bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Hogyan lovagoljunk egy “menős” lovat

01.17.2015 · Beküldte: Kiképzés, Lovak, Western

A “menős” (Big Motor) jelzőt általában olyan lovak kapják, akik hajlamosak az izgágaságra, és nagyon nagy előremenet van bennük. Az ilyen típusú lovaknak sok többlet időre van szükségük a bemelegítéskor, hogy felkészüljenek mentálisan a munkára. A menős lovak hajlamosak sokkal több energiával megoldani egy feladatot, amikor arra elég lenne sokkal kevesebb is. Ezek a lovak általában ingerlékenyebbek és elkezdenek aggodalmaskodni akkor is, ...

Hogyan lovagoljunk egy “menős” lovat bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Munka földről

01.11.2015 · Beküldte: Kiképzés

Sajnos a magyar szaknyelvnek nincs tömör kifejezése a groundwork/bodenarbeit fogalomra. A földről történő munka kifejezés kissé körülményes, mégis magában foglalja a hosszabb és rövidebb szár használatával történő futószárazást és a vezetőszáron, valamint a kantár használatával történő kézen végzett munkát. (…) Dr. Gőblyös István Fotók: Mráz Edina Cikk: Lovas Nemzet, 2015. január ...

Munka földről bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva