Segítségkérés egy eltűnt ló ügyében, egyben egy újabb szomorú és tanulságos történet arról, hogy miért nem adunk ki lovat minden szépet-jót megígérő idegeneknek.

“Szeretnék segítséget kérni egy örökbe adott 14 éves szürke magyar félvér ló megtalálásához. A ló neve eredetileg Szonja, de az örökbe fogadó átkeresztelte Rubira. Bélyegzése: bal oldalon BK 98, jobb oldalon 307.

2011. augusztus 12-én adtam örökbe, mivel édesanyám betegsége miatt itthon kellett maradnom ápolási díjon, így nem tudtam finanszírozni az esetleges állatorvosi kezelést, amire Szonja kehessége és lábfájása miatt szükség lett volna. Kupecnek vagy vágóba eladni nem akartam, szerettem volna jó helyen tudni.

Az örökbe fogadó kaposvári hölgyet, K. Anikót egy közös ismerősünk javasolta, előtte nem ismertem. Első látásra szimpatikusnak tűnt, leginkább azért, mert neki is sok állata volt, ahogy ő mondta, azok a „gyerekei”. …. Azt mondta már fogadott örökbe más beteg lovat is, beteg lovak mentésével foglalkozik, hogy gyógyíttathassa őket. Előtte szereztem örökbeadási szerződésmintát, hogy tudjam, mit kell beleírni, de aztán sajnos úgy alakult, hogy nem használtam fel. Azt gondoltam, a hölgy hozni fogja az örökbeadási szerződést, amit majd aláírunk, ha már máskor is csinált ilyet. Kiderült, hogy nem, és sebtében kellett egyet írni kézzel, míg az élettársa kint kiabált az udvaron, hogy siessen, mert nem érnek rá ilyesmire, menni kell.

Sajnos a szerződés kutyafuttában íródott. Tartalmazza a ló besütési jegyeit valamint azt a kikötést, hogy a lovat el nem adhatja, ha úgy alakul, hogy mégsem tudja tovább tartani, hozzám visszahozza. Szerepel rajta a hölgy aláírása és lakcíme, (sajnos személyi igazolvány száma nem) az én aláírásom, tanúként a fiam. A lóval együtt odaadtam a „marhalevelét”.

Megígérte, a lovat bármikor meglátogathatom. Mivel nekem nincs kocsim, eljön értem, vissza is hoz. Erre nem került sor, mivel édesanyám betegsége miatt nem tudok menni sehova, csak ha kerítek valakit, aki addig vele marad. Telefonon szoktam érdeklődni Szonja felől. Egyszer aztán azon a számon előfizető nem volt elérhető. Mint kiderült, vállalkozásuk csődbe ment, külföldre mentek dolgozni. Sikerült kideríteni az élettárs telefonszámát és beszélni a hölggyel, de csak annyit volt hajlandó mondani, hogy a ló a barátnőjénél van jó helyen, de „nem tudja a címét”, és különben sem ér rá ilyesmivel foglalkozni és letette a telefont. A kislánya szerint, aki 15-16 éves, a lovakat eladták, de aztán módosított, hogy Szonja pedig az élettárs apjánál van. Őt is megkerestem. Állítása szerint Szonját még nem is látta, és a többi lóról sem tud semmit, mi lett velük.

Időközben megtudtam, a hölgy hazajött a külföldi munkából. Személyesen megkerestem, de megint nem volt hajlandó megmondani, hol a ló. Megint csak annyit, hogy jó helyen van egy lovardában versenylovak között, ahol nem lehet megnézni, mert csak bejelentkezés alapján lehet bemenni. (Végigtelefonáltam a környékbeli lovardákat, sikertelenül.) Meg különben is mit akarok vele, meg akarom simogatni? Meg tudom egyáltalán mennyit költött ő már arra a lóra?! A neki adott marhalevelet lobogtatta, hogy az megvan, ha eladta volna, az sem lenne nála. (Ugyan már!)
Abban maradtunk, majd felhív, mikor nézhetem meg. Teltek a hetek, de nem hívott. Kiderült, megint külföldön dolgoznak. Az egyik szomszédtól azt az információt kaptam, hogy látták, mikor egy kupec elvitte a lovakat. Felhívtam, természetesen ő sem tud semmit.
Most már az élettárs sem veszi fel a telefont.

Kérem, ha valaki segíteni tud, a hidalgo54@citromail.hu e-mail címen érhet el.

Erika“

Forrás: Lovasok.hu

Fatal error: Call to undefined function upm_save() in /var/www/clients/client10/web18/web/wp-content/themes/adsimple/single.php on line 14