„Állami támogatás híján kénytelenek lesznek értékesíteni az egyre növekvő számú külföldi érdeklődőnek a marócpusztai ménes legkiválóbb lovait” (Somogyi Hírlap, 2004).
„Marócpusztáról a szilvásváradi állami méneshez költöztetik a gidránokat” (2006).

– Folyamatos hadakozás volt a fennmaradásért – jellemzi Jónás Sándor azt a tizenhárom évet, amit a marócpusztai ménes vezetőjeként töltött. – „Nyeretlen kétévesként” kerültem oda, lehet, hogy éppen azért, mert azt gondolták: így könnyebb lesz majd levezényelni a privatizációt? Az egyik kitörési pontnak azt gondoltuk munkatársaimmal, hogy versenyeztetés révén hívjuk fel rá a figyelmet: a megye, az ország egyik értékét őrizzük (a parlament 2004-ben a Védett Nemzeti Kincsek közé sorolta a gidránt a Szent Koronával, a Kodály-módszerrel, Munkácsy festményeivel, s a szürkemarhával együtt – a szerző).

A fiatal military lovak 2004-es franciaországi világbajnokságán az angol William Fox-Pitt, a világ egyik legjobb lovasa marócpusztai Sóhaj nyergében első lett – ez volt a csúcs, ugyanott és ugyanakkor, amikor a Sóhaj testvérével, Sáfránnyal rajthoz álló Kaizinger Balázs a szakadó esőben egy nehéz terepszakaszon bukott, a hatéves kanca gerincét törte és elpusztult.

– Az élet a legjobb regényíró; Sáfrány sorsa ihletett meg, igaz, ennyi év után ülepedtek csak le könyvvé az élmények – indokolja Jónás Sándor, miért éppen mostanra írta meg a marócpusztai tizenhárom esztendő történetét regényes formában. – Sóhaj és Sáfrány számomra azt jelenti: mindig van remény. Kétszáz éve ez a gidrán sorsa: folyton úgy tűnik, hogy most már tényleg vége, de mindig fennmarad.

Negyven hektáros családi gazdaság Nagycsepely előtt; alkalmazott nincsen, feleségével ketten végeznek el minden munkát. Néhány éve nézték ki a hatalmas területet a falu határában, senkinek sem kellett. Farmot álmodtak lovakkal, s lám, ma már több mint húsz gidrán nyargalászik a saját telepítésű akácos ölelte domboldalon. Jellemző: a nappaliból és az emeleti hálószobából is rálátnak Jónásék az istállóra… – Előbb úgy volt, hogy Bőszénfára viszik a marócpusztai lovakat, aztán végül a szilvásváradi állami méneshez csatolták a gazdaságot, s az volt eredetileg a terv, hogy az itteni ingatlanok eladásából bővítik Szilvásváradot, majd oda viszik a lovakat is – emlékeztet az egykori ménesvezető. – A lovak azonban szerencsére maradtak. Amikor Szilvásváradhoz kerültünk fenntartóilag, onnantól kezdve már nem találtam örömet a munkámban, hamar el is jöttem. Akkor néztük ki a nagycsepelyi birtokot. Előbb ezt felépítettük és csak utána merengtem el rajta: meg lehetne írni a maróci évek történetét, a folyamatos harcot a ménes fennmaradásáért, de nem amúgy magyarosan kesergősen, hanem vidáman, sztorikkal – ahogyan lovakról és lókötőkről ír az ember.

Márpedig sztoriból akadt jó néhány a közel másfél évtized alatt. Amikor például kitűnő lovasuk, Kaizinger Balázs az budapesti Országos Mezőgazdasági Kiállításon fogadásból átugratott Sáfránnyal a fogatba fogott lovakon. Vagy ahogyan szoros barátság szövődött a holland rendőrség elöljáróival, akik mindenképpen gidránokat szerettek volna magukkal vinni a Kőröshegyhez tartozó pusztáról.
– Amszterdamban ma is hat maróci gidrán rendőrló járőrözik – szúrja közbe Jónás Sándor.

Vagy az állandó csatározás a „főbürokratával”, a kissé vonalas minisztériumi főosztályvezetővel, ami persze csak gyenge sztori a Gyurcsány-történethez képest. Merthogy a miniszterelnök is meg-megjelent, hogy lovagoljon maróci gidrán nyergében. Egy ilyen alkalommal a karád-nagycsepelyi erdei úton egy fehér Ladával találkozott ló és lovasa, a paripa annyira megijedt az autótól, hogy hirtelen megtorpant, lovasa pedig a Lada motorháztetőjén landolt. Nem véletlenül írta az exminiszterelnök Jónás Sándor könyvéhez, amúgy ajánlásul: „Legkedvesebb bukásaim a gidrán lovakhoz kötődnek”.

 
Egyszer még egy magyar-román közös kormányülés témái közé is sikerült „belobbizniuk” egy gidránt. Jónásék mindenáron meg akarták szerezni Romániából Mitbeg Gidránt, azt a mént, amelyiknek az ük-üköreganyja az első világháborúban a Nádasdy-huszárezredben szolgált, a kancát azonban elzsákmányolta a román hadsereg a mezőhegyesi ménesből 1920-ban. A kormányülésen, amikor a magyar fél felvetette volna a témát, egy román államtitkár sajnálattal jelentette be: szegény pára, éppen aznap reggel pusztult el…

– A világversenyeken 18-20 ezres tenyészetekből származó lovakkal vette fel a versenyt a mi ötven kancás tenyészetünk; a maga nemében ez páratlan – összegez Jónás Sándor, hozzátéve: Amerikában filmforgatókönyv is készül a gidránregényből. – Olyan értéke ez a kincsekben nem túl gazdag Somogynak, mint a Hortobágynak a kilenclyukú híd.

A románok elzsákmányolták, a mezőhegyesiek visszavásárolták

Mohamed Alinak, Egyiptom török pasájának a feljegyzések szerint csak névleges hatalma volt, a valódi hatalmat a mameluk törzsfők gyakorolták. Emiatt Ali pasa lemészároltatta őket, s a mameluk törzsfők elárverezett lovait Fechtig báró vásárolta meg Kairóban. Rendkívül értékes tenyészanyag, többek között a fajtaalapító Gidrán arab telivér mén került így Magyarországra. A gidrán lófajtát a 19. század közepétől a bécsi adminisztráció is elismerte. Tervezetten, nagyobb számban az 1870-es évek elejétől kezdték el a gidrán állományt angol telivérekkel fedeztetni.
A gidránok legendás keménysége, szívóssága, érzékenysége ötvöződött a világ leggyorsabb lófajtájának atletikusságával. A nyalka huszárló a 20. századra Európa egyik legjobb teljesítményű sportló fajtájává vált. A gidránoknak az első világháború során számtalanszor volt alkalmuk bizonyítani bátorságukat, keménységüket. Az osztrák és német lovassági tisztek a gidránt a világháború egyik legmegbízhatóbb lovának választották. 1920-ban a román csapatok Mezőhegyesről szinte a teljes megmaradt tenyészanyagot elzsákmányolták, mindössze tizenhárom kanca maradt itthon. Lassanként azonban a mezőhegyesi ménes vezetése visszavásárolta a lovakat és újabb családokat is alapított. 1928-ban az amszterdami olimpián egy cseh lovas győzött vadászugratásban gidránnal. A második világháborúban jegyezhették fel vitéz Mikecz Kálmán őrnagy vezetésével a világtörténelem utolsó győztes huszárrohamát, gidránokkal. A háború után sok évtizeddel kezdődhetett csak el (az utolsó pillanatban?) a történelmi lófajták megőrzésének programja, a Mezőhegyesről kiebrudalt gidrán ménes így kapott helyet Kőröshegy-Marócpusztán.

Forrás: FogathajtoHirek.hu

Fatal error: Call to undefined function upm_save() in /var/www/clients/client10/web18/web/wp-content/themes/adsimple/single.php on line 14