Sokaknál kiveri a biztosítékot a lóhús evése, ugyanakkor többen kifejezetten vadásszák a piacokon. Megéri-e vágólovat, csikót tartani? Hogy lehet, hogy bár szabad nálunk lovat vágni, a legtöbb húsüzem mégis Olaszországból vásárol, ráadásul Magyarországról kivitt lovakat? Világszerte évente nagyjából 5 millió lovat vágnak le. Tabu és jó üzlet egyben?

Magyarországon elsősorban vékony-, vagy vastagkolbász formában találkozunk a lóhússal, de a nagyobb piacokon rendszeresen futhatunk bele lópárizsiba is. Ebből arra következtethetnénk, hogy a lóhúst kizárólag darálva, erősen fűszerezve, füstölve, hőkezelve érdemes fogyasztani, de ez nem igaz, pusztán a hazai lófogyasztás korlátozódik erre szűk keresztmetszetre. A lóhús ugyan kissé édes, viszont kifejezetten egészséges, a csikók húsa pedig egyes országokban (ne menjünk messze, például Olaszországban) kifejezetten ínyencfalatnak számít. A ló húsa proteinben gazdag, és zsírszegény. Konyhai feldolgozásra kifejezetten alkalmassá teszi a lágysága. Egyes közép-ázsiai, és dél-amerikai országokban kifejezetten az ünnepi étkezés része. A világ nyolc legnagyobb “lóevő”országa körülbelül évi 5 millió hátast fogyaszt el.

A magyar – és az európai gyakorlatban is – elsősorban a kiöregedett, beteg állatokat viszik a vágóhídra. Ez a szokás elég széles körben ismert és elfogadott. Ugyanakkor fogyasztói és kereskedelmi szempontból is sokkal kívánatosabb a csikó húsa. Az úgynevezett “pecsenyecsikózás” nálunk is létezik, egyes tenyésztők kifejezetten ráállnak arra, hogy a még szopós csikókat, amelyek még nem legelnek vágásra értékesítik. (Hasonlóan a szarvasmarhánál a borjúhoz, ami még csak tejen élt.)  A vágóhidakról szóló 2005-ös törvény külön rendelkezik a lovak vágásáról olyan nagytestű állatokkal közös cikkelyben, mint a szarvasmarhák és a bivalyok. Az európai szabályok viszonylag humánussá tették az állatok levágását, azokat a mészárszéken el kell különíteni, a taglózást pedig felváltotta a speciális puskákkal való kivégzés, ami a kivéreztetés, tehát a gyakorlati vágás előtt már megöli az állatot úgy, hogy annak szenvedésének ideje a lehető legrövidebb ideig tart. A magyar gyakorlatban azonban nagyon ritka, hogy lovakat hajtanak nagy számban a vágóhidakra. Ennek részben érzelmi, de főleg gyakorlati okai vannak.

Takács Zoltán a Babati és Társa Húsfeldolgozó kereskedelmi igazgatója szerint a lóhús-fogyasztás Magyarországon elsősorban érzelmi okok miatt népszerűtlen. A szakértő szerint eleve sokan nem szeretik az édes húst, másrészt a magyarok kifejezetten érzelmi alapon állnak a lóhoz, annak levágását a társadalom nagy része elítéli, húsából fogyasztani nem hajlandó. Emlékeztetett arra, hogy a vágóhídi gyakorlatról szóló szabályozás nagyon szigorú a különböző fajták vágásával kapcsolatban, így az előírások betartása nagyban megnöveli a vágás és feldolgozás költségét. Emiatt gyakorlatilag nem éri meg idehaza lovat vágni, olcsóbb, ha a hazai kereskedők külföldről szerzik be az árut. A törvény szerint a lovakat nem lehet együtt vágni más fajtával, el kell őket különíteni, és a nyúzást is elkülönítve kell végezni. A magyar vágóhidak többsége szarvasmarhára, sertésre és juhra van bekalibrálva.

Ahhoz, hogy (az alacsony kereslet miatt) kis számú lovat levágják, a mészárszéket át kell szervezni, át kell alakítani, ez pedig pénzbe kerül, ami jelentősen megdrágítja a lovak levágását. Annak a lótulajdonosnak tehát, aki fogyasztásra tenyészt, megéri inkább külföldre vitetni az állatot, olyan vágóhídra, amely kifejezetten lovakkal foglalkozik. A fő cél szinte mindenki számára Olaszország. Az olaszoknál eleve erős hagyományai voltak a lófogyasztásnak, aztán a 2000-es évek elején kitört kergemarha-pánikok miatt megsokszorozódott a kereslet a lóhús iránt.

 

 

Az olasz húskereskedelemben és a konyhában is széles palettán mozog a lóhús, a speciálisan lovakra kiépült vágóhidakon pedig viszonylag alacsony költséggel lehet vágatni. A hazai tenyésztők és nepperek egybehangzóan állítják, hogy nagyobb tételben megéri kivinni a lovakat, a  húsforgalmazó cégeknél pedig érdeklődésünkre elmondták, hogy az “olasz” lóhús ára nagyjából azon a szinten mozog, mint a szarvasmarháé, vagy a disznóé.

 

A pápa, a konkvisztádorok és francia forradalom
A lóhús evése nemcsak a magyarokat osztja meg. Szinte az egész világon vannak hagyományai, ugyanakkor több társadalomban, vallásban (a lóhús nem kóser, mert páratlan ujjú patás), kifejezetten tilalom, tabu alá esik. A különböző társadalmak hozzáállása a témához nagyban függ az adott térség történelmétől. Európában a középkorban végig jelen volt a lóhús fogyasztása, annak ellenére, hogy azt 732-ben III. Gergely pápa rendeletben tiltotta meg. Különösen a germán pogány vallási rituálékban jutott szerephez a lóhús, mint áldozati étel. A legerősebb hagyományai mind a mai napig Franciaországban, a Benelux államokban és Olaszországban van a ló evésének, ugyanakkor a brit kultúrában több száz éve nagyon erős tabu övezi azt. (Ezért is volt ott különösen nagy skandalum, hogy a közelmúltban az angliai Tesco bizonyos termékeiben lóhúst mutattak ki.)

Az amerikai kontinensen az európai felfedezők, a konkvisztádorok koráig, tehát a 16. – 17. századig egyáltalán nem volt divat a háziasított lovak levágása, a vadlovakat ugyanakkor minden nép fogyasztotta. A spanyol térhódítás ezeken a területeken együtt járt nagyszámú tenyésztett harci mén betelepítésével, amelyek közül jelentősen vadultak vissza és keveredtek az ottani vadlovakkal. Egyes tanulmányok szerint Chile és Argentína területén ekkor kezdődött a domesztikált hátasok vágása és értékesítése, ami a mai napra több országban is jelentős iparággá nőtte ki magát.

Franciaországban egyértelműen a nagy forradalom után kezdődött a lóhús tömeges fogyasztása. Ennek egyik oka részben az volt, hogy a háborús körülmények között élő, amúgy is nagy számú szegény rétegek megettek mindent ami ehető volt, a másik kifejezetten a tabudöntéssel van összefüggésben. Ugyanis jó lovak tartása a francia forradalomig a nemesség kiváltsága volt, a forradalommal viszont az arisztokrácia nagy része elbukott, a ló onnantól nem számított kiváltságnak. Egyes történelmi tanulmányok szerint a szegényebb franciák kifejezett előszeretettel rendeztek nagy lólakomákat a forradalom utáni években, mintegy paródiát csinálva az arisztokrácia kedvenc ételeiből és a lovaiból.

A két világháború mély nyomot hagyott a lóhús-fogyasztásban, ez Magyarországon is mind a mai napig mélyen áthatja az ezzel kapcsolatos attitűdöt.

A frontkatonák, különösen télen ették az elhullott állatokat, de Budapesten is gyakori látvány volt az utcai lóvágás az ostrom alatti éhínség idején. A magyar társadalomban amúgy is erős érzelem fűződik a lovakhoz, a “lovas nemzet” – attitűd miatt, amit ugyan lehet támadni, de tény, hogy a társadalmi tudatba mélyen beleivódott a lovak szeretete, a lovas történelmünk tisztelete. A törvények a mai napig lehetővé teszik a lovak levágását, lóhúst pedig könnyűszerrel beszerezhetünk a boltokban, piacokon, nagykereskedőknél. Ugyanakkor az országban rendszeresen fogyasztott húsok közül érzelmi alapon talán ez a legmegosztóbb.

Forrás: FogathajtoHirek.hu

Fatal error: Call to undefined function upm_save() in /var/www/clients/client10/web18/web/wp-content/themes/adsimple/single.php on line 14