Arra gondoltam megosztanék veletek egy történetet rövid, de annál tartalmasabb időszakomról, amit lovak között töltöttem. Előbb vagy utóbb mindenki, aki rendszeresen lovak között van, megtapasztalja milyen érzés, egy másik embert lovagolni tanítani. Mindegy, hogy ő a testvére, anyukája, apukája vagy a szomszéd gyermek, mindig új kihívást és egy kis aggodalmat is jelent mindkét fél számára.

Akkor is ezt éreztem, amikor megtudtam, hogy egy 4 éves kislányt kell tanítanom… Mindenki tudta, hogy nagyon szeretem a gyerekeket, ezért általában hozzám kerültek a pici lovasok.

Már az első találkozásunk alkalmával nagy benyomást tett rám. Igazán kicsi (a derekamig sem érő), gyönyörű szőke hajú kislány volt, aki minden tőle telhető büszkeséggel viselte a rajta lévő pici lovas csizmát, lovas mellényt és a kobakot. Megkérdeztem hány éves, erre jött hirtelen a válasz: „Én már 4 éves vagyok”.
Na, ezzel el is dőlt kettőnk közül ki hordja a nadrágot. 

Gondoltam, hogy egy ilyen szépen felöltözött kislány már lovagolt ezelőtt, így „csupasz” pónival vártam őt, hátha segít felszerszámozni. Így is lett. Segített, de olyan határozottan, bátran és ügyesen, amit eddig soha nem láttam vele egykorú gyermekektől.

Hipp-hopp fenn is volt a nyereg, a kantár és lázban égett, hogy menjünk már…

Indulás előtt megkérdeztem, hogy lovagolt-e már „egyedül”, vagy bármilyen formában – kis hallgatás után jött csak válasz: „Hát persze”…

Megkérdeztem tőle megengedi-e, hogy az óra elején én irányítsam a pónit, persze olyan feltétellel, hogy a végén megpróbálhatja majd egyedül. Belement.

Nagyon szófogadóan, ügyesen vette a feladatokat a maga kis zötyögős módján. El lehet képzelni milyen, amikor egy 4 éves kislány büszkén, egyenes háttal ül a lovon, közben bólogat, hogy érti a feladatot, eközben zötyög körbe-körbe. 

Fél óra után mertem feltenni a kérdést: Elfáradtál? Kislány: „Nem”

Egy teljes 60 perces órát lovagolt olyan tempót diktálva a póninak, amit az még nem nagyon ismert, hiszen az ilyen korú gyerekek csak sétálgatni szeretnének a lóval, nem pedig aktívan dolgozni.

Az óra végére a ló jobban elfáradt, mint a kislány, kullogott, lihegett, vonszolta magát, na jó kicsit azért dagi is volt ám.

Visszaértünk a felszerszámozó helyhez és a kislány az óra elején tanultak alapján egyedül szerszámozta le a lovat. Mindent a helyére tett, kezet mosott és annyit mondott: „Aranyos vagy…”

Ez nagyon jól esett, mert ez a kislány ezzel köszönte meg ezt a mindkettőnk számára „aranyos” lovaglóórát.

Ez a kislány, olyan céltudatosan és elszántan viselkedik, mint néhány felnőtt, akinek az az élete, amivel foglalkozik.

Végszónak annyit csak annyit mondanék, hogy senki se becsülje alá a kicsiket, beszélgessetek velük, mert többet tudnak adni, mint némelyik felnőtt. Lehet, hogy velünk a karámban kell róni a köröket nagyon sokáig, de higgyétek el, megéri.

Lovász Judit

Fatal error: Call to undefined function upm_save() in /var/www/clients/client10/web18/web/wp-content/themes/adsimple/single.php on line 14