Megjelent a Lovas Nemzet legùjabb szàma! Keresse az újsàgàrusoknàl!
Archívum: ‘Ügető’ Kategória

Dr. Vecseklőy József Emlékverseny és 109. Nemzeti Díj az ügetőn

07.14.2018 · Beküldte: Ügető, Lósport

A szezon két kiemelt jelentőségű nagydíját 2018. június 9-én futották a Kincsem Parkban. Az egykori nagytudású szakemberről elnevezett Dr. Vecseklőy József Emlékverseny hazánk egyetlen heatversenye. Ez azt jelenti, hogy egy napon belül kétszer mérkőznek meg egymással az idősebb versenylovak. Két különböző elsőség esetén egy harmadik, döntő futamot is rendeznek, ahol a két első helyezett áll ...

Dr. Vecseklőy József Emlékverseny és 109. Nemzeti Díj az ügetőn bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tavaszi Lóverseny és Food Truck Show ügető nagydíjakkal

06.10.2018 · Beküldte: Ügető, Lósport

A már hagyományosnak számító tavaszi nagy rendezvényt idén május 4. és május 6-a közötti hétvégén rendezték meg ügetővel, galoppal és agárfutamokkal. A látványos futamok és kiemelt versenyek mellett színvonalas keretprogramok, büfékocsik és jó hangulat várta az eseményre kilátogatókat. A péntek este és a szombat délután elsősorban az ügetőkről szólt. (…) Írta és fotózta: Péter Réka ...

Tavaszi Lóverseny és Food Truck Show ügető nagydíjakkal bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Urban Legend sikerét hozta a Tavaszi Hendikep

04.16.2018 · Beküldte: Ügető, Lósport

2018. március 3-án rendezték a hagyományos télbúcsúztató versenyt, amely az ötéves pej mén győzelmével zárult. A korábbi Derby-reménység végig vezetve, biztosan abszolválta a futamot. A Tavaszi Hendikepet 1922-ben futották először, és napjainkig csupán egyetlen egyszer maradt el, 1954-ben. Az első futamban, a Khán Díjban Zsofesz kezdett a leggyorsabban, mögötte durván hibázott Velocity, majd ugyanezt tette ...

Urban Legend sikerét hozta a Tavaszi Hendikep bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Victory Knick és Csordás Emil nyerték az év első kiemelt versenyét

03.13.2018 · Beküldte: Ügető, Lósport

2017. február 17-én rendezték a szezon első klasszikusát, a Sennyey Géza Emlékversenyt. A másfélmillió forint összdíjazású futam startnál hazánk jelenleg legjobb idősebb versenylovai sorakoztak fel. A korábbi napok csapadékossága szerencsére, a futófelületen csak kevéssé látszódott, így a lovak reális versenyeket futhattak. (…) Írta és fotózta: Péter Réka Lovas Nemzet, 2018. március ...

Victory Knick és Csordás Emil nyerték az év első kiemelt versenyét bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Látványos versenyekkel zárult a 2017-es szezon az ügetőpályán

02.11.2018 · Beküldte: Ügető, Lósport

Az év utolsó napja borúsan, esősen indult, de a versenyek kezdetére már szerencsére a nap is ki-kikandikált a felhőtakaró alól. A délelőtti esőt egyedül a pálya kissé saras állapota jelezte. A nagy érdeklődés már az első futam előtt érezhető volt, hiszen a tribün és környéke csurig megtelt, hatalmas tömeg hömpölygött mindenfelé. (…) Írta és fotózta: ...

Látványos versenyekkel zárult a 2017-es szezon az ügetőpályán bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Timiko végig vezetve nyerte a Baka Hendikepet

01.14.2018 · Beküldte: Ügető, Lósport

December első szombatján kissé hűvös, ám napos időben rendezték az ügetőn a hagyományos „orosházi napot”. A versenyek tiszteletdíjait orosházi szakemberek, tenyésztők és az Orosházi Lovas Egyesület ajánlotta fel a győztes hajtókna és a helyezetteknek. Ezen a napon futották az év leghosszabb versenyét, a 4200 méteres alaptávú Baka Hendikepet is a versenypálya legszívósabb ügetőlovai. (…) Írta ...

Timiko végig vezetve nyerte a Baka Hendikepet bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Villám Ville sikerével zárult a Ménesek Díja

12.03.2017 · Beküldte: Ügető, Lósport, Sport

A délelőtti esőt délutánra szerencsére napsütés váltotta fel, így november közepéhez képest kellemesnek mondható időben, ám elég saras, fogós pályán futottak az ügetők. A Ménesek Díja mellett, több egykori kiváló ménesigazgatóról elnevezett futamot rendeztek a november 18-i versenynapon. (…) Írta és fotózta: Péter Réka Lovas Nemzet, 2017. december ...

Villám Ville sikerével zárult a Ménesek Díja bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva