Archívum: ‘Sport’ Kategória

Lovastusa és díjugratás – hivatalos

01.27.2013 · Beküldte: Díjugratás, Lovastusa

Figyelem! Schaller Gábor szövetségi kapitány és Szotyori Nagy Kristóf, a Díjugrató Szakbizottság elnökének tárgyalása eredményeként, a Magyar Lovas Szövetség Elnöksége helyt adott annak a kérésnek, hogy a kiegészítő licence a díjugrató és lovastusa szakágak között mindkét irányban azonos feltételek között működhessen. Az elfogadott határozat értelmében a már kiváltott lovastusa licence mellett, 4000 forintért váltható kizárólag ...

Lovastusa és díjugratás – hivatalos bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Magyar Lovassport Széchenyi díjasa – BORKA JÓZSEF nemzetközi fogathajtó bíró (O)

01.22.2013 · Beküldte: Fogathajtás

Határozottság és nyugalom   Névjegy Borka József Született: 1944. október 18. Székesfehérvár Szakterülete: fogathajtás, hivatalos nemzetközi fogathajtó bíró (O) Azt ma már szinte lehetetlen megmondani, hogy a lovak csodálatos világa, vagy a székesfehérvári méntelep emblematikus vezetőjének, Huttinger Lászlónak a személyes varázsa volt rá nagyobb hatással 1956-ban, mikor tizenkét évesen ifjú kamaszként belépett a méntelep kapuján. ...

Magyar Lovassport Széchenyi díjasa – BORKA JÓZSEF nemzetközi fogathajtó bíró (O) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Fekete György és Tóth Simon Sándor nyert a hétvégén Miskolcon

01.21.2013 · Beküldte: Fogathajtás

Miskolcon folytatódott a hazai téli fedett pályás versenysorozat, a Balogh Liget kupa I fordulójában Fekete György az A-B, míg Tóth Simon Sándor a C kategóriás kettesek mezőnyében volt a nyerő. BALOGH LIGET KUPA I.forduló 1.kat.-Fedeles kettesfogat A&B kat. nyomtáv +20 cm Végeredmény   Hely Min Pt. OB Pt. Indulók sz. Hajtó Egyesület Ló Hiba pont ...

Fekete György és Tóth Simon Sándor nyert a hétvégén Miskolcon bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Dobrovitz József bravúrja Lipcsében

01.20.2013 · Beküldte: Fogathajtás

Első helyen jutott a hármas döntőbe, végül második helyen végzett – és ez a bordeaux-i döntőben való részvételt jelentette. Első helyen jutott a mai lipcsei hármas döntőbe az egyetlen magyar induló a vecsésiek világbajnoka, Dobrovitz József. A svédek háromszoros világbajnoka Tomas Eriksson és a hollandok szintén háromszoros világbajnoka Koos de Ronde társaságában. Már ekkor biztos ...

Dobrovitz József bravúrja Lipcsében bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

“Északi fények” a lipcsei éjszakában

01.19.2013 · Beküldte: Fogathajtás

Csak hibátlan hajtással lehetett tegnap este Lipcsében nyerni – északi sikerek a lipcsei éjszakában – Tomas Eriksson (SWE) nyert – Dobrovitz József 3 verővel 6. helyről várja a vasárnapi döntőt. eredmények 1. Gespann 3 Eriksson,Tomas SWE 114.91 Sekunden 2. Gespann 1 Chardon,Ysbrand NED 116.59 Sekunden 3. Gespann 5 Ronde,Koos de NED 123.95 Sekunden (113.95) 4. ...

“Északi fények” a lipcsei éjszakában bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Győr Sopron megyében megkezdődőtt a tisztújitás

01.17.2013 · Beküldte: Fogathajtás

Vezetőváltás lesz a fogathajtó szakág élén Győr Sopron megyében Farád a megye fogathajtósportjának fellegvára lett az utóbbi években. A megyei szakág vezetése a községben tartotta évadzáró ülését, melyen átadták a tavalyi versenyek díjait és tisztújítás is történt. Az elmúlt hét végén Farádon, a művelődési házban tartotta évadzáró közgyűlését a fogathajtók megyei szövetsége. Császár Antal megyei ...

Győr Sopron megyében megkezdődőtt a tisztújitás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva