Lovas Nemzet » Lovakkal. Együtt.

Lovakkal. Együtt.

2020.04.14 · Kategória: Lovakkal. Együtt. kurzus

A Lovas Nemzet és az Állatasszisztált-tréning&Coaching Központ egy több modulból álló közös kurzust indít. A program különlegessége, hogy úgy dolgozunk fel érdekes, a mindennapokhoz kapcsolódó ismereteket, hogy közben lehetősége van az olvasónak saját, lovakkal kapcsolatos életére is kitekinteni, elemezni azt, új, inspiráló felismerésekre jutni. Izgalmas kirándulásra hívunk tehát benneteket – persze most csak írott formában – a ló asszisztált tréning világába. Belekukkanthatsz a lóval támogatott képzések mikéntjébe, miközben felismerésekre juthatsz, mint lóval foglalkozó ember. A sorozatot szeretettel ajánljuk: lovasoknak, lovarda vezetőknek, edzőknek, lókiképzőknek egyaránt.

Az élmények és ismeretszerzés mellett megnyerheted a Lovakkal. Együtt. című könyvet is. Ehhez készíts egy maximum 1 perces videót, amiben az adott, általad választott témát saját szemszögedből mutatod be. A legszellemesebb, legkreatívabb ugyanakkor leghitelesebb videó beküldője Lovakkal. Együtt. könyvet nyer. A legjobbat az olvasók fogják megszavazni a Lovas Nemzet Facebook oldalán.

Lovakkal. Együtt.

Kurzus 1.

Hozzáállás

Az ember társas lény, ezért kellenek nekünk a személyes kontaktusok, építő találkozások. Persze épp most, kényszerből másképp van, de szeretni, érzéseket kifejezni, lovagolni, lóval való kommunikációt, lókiképzést tanulni, az elakadásainkon, félelmeinken úrrá lenni, jó levegőn lenni stb., nem lehet online.

Ezért nem volt eddig sem és jó ideig nem lesz ezután sem online kurzusa az Állatasszisztált-tréning&Coaching Központnak gyakorlati kérdésekről. Ahogy vége ennek az őrületnek szeretettel várlak bennetek személyesen.

Az elmélet az más. Ott lehet tere a személytelenségnek. Ezért döntöttem úgy, hogy feldolgozok néhány izgalmas és aktuális témát a Lovakkal. Együtt Önismeret nem csak lovasoknak című könyvemből.

Célom, az együtt gondolkodás lovaink és magunk fejlesztése érdekében.

Nem érdekes ki milyen stílusban, szakágban, mióta és mennyit lovagol, mert a lóval foglalkozók és a lovak a fontosak Az, hogy át tudd gondolni mit, miért és miért úgy csinálsz az életedben és a lovaddal.

Rólam, a munkámról információkat találsz: www.allatasszisztalttreningkozpont.hu

Hát, akkor kezdjünk bele:
Az első kurzus témája:
a Hozzáállás

A sikereinkben meghatározó szerepe van a hozzáállásunknak.
A hozzáállás azt jelenti, hogy hiszünk-e abban, amit teszünk, szeretjük-e azt, amit csinálunk és azokat az embereket, akikkel csináljuk. Hogy optimisták vagy pesszimisták vagyunk, pozitívan vagy negatívan, megoldáscentrikusan vagy problémafókuszúan gondolkodunk-e, lelkesek vagy demotiváltak vagyunk-e az életünkben. Egy tanulmány szerint a fenti jellemzők, azaz a hozzáállásunk, annyira fontosak, hogy 80%-ban meghatározzák, hogy sikeresek tudunk-e lenni vagy sem!

Akinek az a hozzáállása az élethez, hogy minden helyzetben megoldásokban gondolkodjon, az az agyának a problémamegoldó, logikus gondolkodásért felelős területeit aktivizálja, ezért proaktív tud lenni, túl tud lépni a személyeskedésen az ügy érdekében.

Szorongásos, félelemteli hozzáállásnál az érző agyterületünket használjuk, azt, ahol a stresszért felelős központok is találhatók, ezért, ekkor bekapcsol a harcolj vagy menekülj ösztön, vagy elárasztanak az érzések, indulatok, a múlt sérelmei, a jövő aggodalmai. Ilyenkor az agyunk ezekre fókuszál és blokkolja az előrelépést, elmerülünk az önsajnálatban, felerősödik a vádaskodás, kifogáskeresés, másokra mutogatás és eltörpül a megoldandó helyzet.

Az életedben számos helyzetet találhatsz arra, hogy aszerint, hogy hogyan viszonyultál egy szituációhoz, az milyen erőforrásokat stimulált benned és milyen hatásfokkal tudtál működni. Gondold végig azt is, hogy az életedben hogyan reagálsz, arra, ha valaki értetlenkedik, negatívan gondolkodik, ellenséges veled, kritizál, mit csinálsz, ha kudarc ér, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan tervezted, mit csinálsz váratlan, új helyzetben.

Most pedig nézzük meg, hogy hogyan néz ki a hozzáállás kérdése “lovasul”?

Gondolj végig néhány kérdést:

Oktatóként/edzőként hiszel a tanítványaid fejleszthetőségében? Ha nem olyan nagyon ügyes, akkor is hiszed, hogy tud változni? Szereted, de legalább tiszteled, az embereket, akiket tanítasz? Mire tanítod a hozzád járó lovasokat a példáddal, a lovaglási stílusoddal, az eszközhasználatoddal? Milyen módon és milyen gyakorisággal fogalmazod meg a kritikád a lovasaid felé?

Lovasként társnak, ellenfélnek gonosz, buta jószágnak tekinted a lovad? Tudsz elnéző, megbocsájtó lenni a lovaddal, ha hibázik? Reálisak az elvárásaid abban, amiket kérsz a lovadtól? Túl tudsz lépni korábbi negatív helyzeteiden? Hogy fogadod a kritikát?

Lókiképzőként szereted is vagy csak legyőzni, bármi áron, gyorsan megtörni akarod a lovat, akivel dolgozol? Bármilyen képességű, egészségi állapotú ló képzésében hiszel vagy leírod a merev, ’nem tud ugrani’, ’nem versenylovakat’? Tudsz határozottan, egyértelműen és következetesen kérni a lovadtól vagy gügyörögsz vele és agyon szereted? Tudsz másoktól tanulni?

Ha megvan a Lovakkal. Együtt. című könyvem olvasd el a leírtakhoz az 1-5. fejezeteket.

Írd meg tapasztalataidat, felismeréseidet vagy készíts egy maximum 1 perces videót a témáról!

Jó olvasást!

Szabó Emese Hajnalka

Állatasszisztált-tréning&Coaching Központ

Fatal error: Call to undefined function upm_save() in /var/www/clients/client10/web18/web/wp-content/themes/adsimple/single.php on line 14