Lovas Nemzet » Két szalagot jelentő 5. hely a magyar mérleg Kladrubyban – ifj Nagy Tibor a 2-esek, míg Hódi Károly a 4-esek nemzetkíözi mezőnyében lett 5., helyezett… 4-eseknél Schneiders Daniel (GER), 2-eseknél Jiri Nesvacil (CZE) nyert összetettben

Két szalagot jelentő 5. hely a magyar mérleg Kladrubyban – ifj Nagy Tibor a 2-esek, míg Hódi Károly a 4-esek nemzetkíözi mezőnyében lett 5., helyezett… 4-eseknél Schneiders Daniel (GER), 2-eseknél Jiri Nesvacil (CZE) nyert összetettben

2012.04.23 · Kategória: Fogathajtás

Tegnap az akadályhajtás  versenyével befejeződőtt a csehországi Kladrubyban rendezett nemzetközi fogathajtó verseny, ahol a végjátékban Hódi károly révén magyar siker született, hisz a szegedi válogatott hajtó megnyerve a díjhajtást, 8., lett a maratonon és a befejezőszámban is nyert – összetettben az előkelő 5., helyen zárt – Hódi elégedett volt lovai teljesítményével, mint említette a maratont nem is erőltetteaz első 4 akadályban ott volt az élen, de utánna következő háromban a mély talajú pályán nem erőltette, arra trekedett, hogy lovainek ne legyen kellemetlen élmény e nehéz maraton, hisz ezen a hétvégén újabb fellépés következik fogata számára Fábiánsebestyénben…Összetettben az első ötben 4 német hajtó végzett – nyert Schneiders Daniel….

ifj Nagy Tibor 1 verőt vétett az akadályhajtásban ezzel 6., lett és ezzel végül ő is összetettben az 5., helyen fejezte be a nehéz talajon és kellemetlen esős hűvős időben rendezett kladruby viadalat -ebben a kategóriában a cseh Jiri Nesvacil nyert összetettben.

CAI-A Kladruby nad Labem 19-22 April 2012

http://www.nhkladruby.cz/kalender

KLA12-Final.pdf

KLA12-Cones.pdf

KLA12-Marathon.pdf

KLA12-A+B.pdf

KLA12-Dressage-complete.pdf

KLA12-Start marathon.pdf

KLA12-Start dressage.pdf

KLA12-Competitors.pdf

Forrás: FogathajtoHirek.hu

Fatal error: Call to undefined function upm_save() in /var/www/clients/client10/web18/web/wp-content/themes/adsimple/single.php on line 14