Lovas Nemzet » Jó idő, jó hangulat, látványos fogathajtóverseny volt a hétvégén a Békés megyei Tótkomlóson

Jó idő, jó hangulat, látványos fogathajtóverseny volt a hétvégén a Békés megyei Tótkomlóson

2012.04.24 · Kategória: Fogathajtás

Idén már hatodik alkalommal szervezték meg a tótkomlósi Gyúrós Pál fogathajtóversenyt. Április 22-én, vasárnap 10 pónifogat és 20 kettesfogat érkezett a kiskomlósi pályára. A rendezvényt megálmodó Gyúrós Pál öt éve nincs már közöttünk, a verseny résztvevői reggel egy-egy szál virággal hajtottak ki a temetőbe és tisztelegtek sírjánál, halálának évfordulóján. A felvonulást a Tótkomlósi Ifjúsági Fúvószenekar kísérte végig a városon.

A délelőtti akadályhajtás remekül sikerült a fogatoknak, hibátlan hajtás jellemezte többségük teljesítményét. A pályán 16 akadály volt elhelyezve, ebből egy összetett. A pónifogatok mezőnyében Varga Sándor (Orosházi LE) biztosan nyert klubtársa, Tóth Attila előtt. A kettesfogatok között Deli Dániel (Nagymágocsi LE) volt a legeredményesebb. A délutáni hibaidős akadályhajtás pályáján 17 akadályt, közte egy összetetett kellett leküzdeni. A pónifogatok versenye ifj. Varga Sándor (Orosházi LE) győzelmét hozta, szoros küzdelemben lett második ifj. Héjjas Gyula (Orosházi LE). A kettesfogatok legjobbja Koncsek Ferenc (Orosházi LE) lett. Délelőtt és délután is második helyen Barna János (Eleki SZLK) végzett. A legjobb tótkomlósi hajtó címet Besenyi Tibor érdemelte ki.  A verseny nemzetközivé vált, hiszen indult kettesfogatával Milin Milorad, az aradi méntelep versenyzője is. A megyei hajtók rémét, a keréktörést ezen a versenyen a rúdtörés váltotta, két hajtónak  is meggyűlt a baja ezzel.

A fogathajtók mellett a távlovasok is megmérkőztek ezen a napon, hatan szálltak nyeregbe a 15 km-es táv megtétele érdekében. A győzelmet Árvai Ágota Kedves nevű lovával szerezte meg, mögötte érkezett Kovács Kinga Full-Pull nevű lovával, míg harmadiknak Nagy Nikoletta Faxi nyergében futott be. Hármójuk időeredménye között minimális volt a különbség.

A verseny szünetében Seben Lajos, egykori kiváló díjugrató tanítványai a díjugratás versenyszám alapjait mutatta be. Majd a Tótkomlósi Lovas Túra Egyesület tagjai, Füredi Tünde irányításával, ügyességi lovaglással szórakoztatták a közönséget. Különböző akadályokat (kapu, slalom, kis x, stb.) kellett leküzdeni lónak és lovasnak. Bemutatkozott a nézők előtt két fiatal hajtó is, a kondorosi Dankó Róbert Marcell pónijaival és Laczi Dávid Csanádpalotáról, kettesfogatával.

Az időjárás igazán kegyes volt versenyzőhöz, nézőhöz egyaránt ezen a napon, de megelőzően sok eső esett, így idén is elmaradtak az ügető futamok. Ígéretek szerint a május elsejei orosházi verseny keretében mérkőznek meg a Gyúrós család tagjai, a családi futamon.

A rendezvényt számtalan kiegészítő program színesítette (galambkiállítás, rodeo bika, arcfestés, sétakocsikázás, lovaglás, íjászat, állatsimogató), így a családok minden tagja talált magának elfoglaltságot.

Forrás: FogathajtoHirek.hu

Fatal error: Call to undefined function upm_save() in /var/www/clients/client10/web18/web/wp-content/themes/adsimple/single.php on line 14