Lovas Nemzet » Reining Európa-bajnokság magyar résztvevőkkel

Reining Európa-bajnokság magyar résztvevőkkel

2010.07.29 · Kategória: Sport

Blank Dóra

Blank Dóra

Június utolsó napjaiban kicsinyke magyar különítmény indult el két lóval Svájc felé, hogy a Reining Európa-bajnokságon hazánkat képviselve megméresse magát a népes és igen kemény mezőnyben. Hazaérkezése után Blank Dóra és Csölle Ágnes nyilatkozott lapunknak.

Hogyan lehetett kvalifikálódni erre az Európa-bajnokságra? – kérdeztem hazatértük után a hölgyeket.

Cs.Á.: Mivel hazai rendezésű versenyünk nem volt, így az Ausztriában zajló fordulók alapján történt a minősülés. Tavaly augusztusban és novemberben, majd idén áprilisban volt egy-egy verseny, melyből az idei húsvéti megmérettetés duplapontozású, vagyis kétfordulós volt, amin részt kellett venni. Ezek hivatalos magyar kvalifikációs versenyek voltak, ahol bár osztrák mezőnyben indultunk, de egyben „magyar mezőnyben” is. Ez azt jelenti, hogy együtt versenyzünk az osztrákokkal, és magán az NRHA versenyen természetesen az egész mezőnyben helyeznek minket, de külön számolják a kvalifikációt magyarok és osztrákok között.

A teljes interjút megtalálja a Lovas Nemzet augusztusi számában!

Fatal error: Call to undefined function upm_save() in /var/www/clients/client10/web18/web/wp-content/themes/adsimple/single.php on line 14