Lovas Nemzet » A kormány döntött a korábban elfogadott Kincsem Nemzeti Lovasprogram végrehajtásáról

A kormány döntött a korábban elfogadott Kincsem Nemzeti Lovasprogram végrehajtásáról

2013.07.04 · Kategória: Oktatás

PIC00132.JPGA kormány döntött a korábban elfogadott Kincsem Nemzeti Lovasprogram végrehajtásáról és annak legfontosabb elemeiről, aminek következtében felgyorsul a program végrehajtása.

A kormany.hu szerint szeptembertől elindul a nemzeti lovaskultúra oktatása. A kormány felkérte az emberi erőforrások miniszterét és a vidékfejlesztési minisztert, hogy tegyenek közös előterjesztést e tantárgy bevezetésének módjáról, illetve a megvalósításhoz szükséges források előteremtéséről.
Folytatódik a nemzeti lovastúra hálózat feltárása és az informatikai háttér fejlesztése is. A kormány ehhez is rendelt – nem részletezett – feladatokat és pénzeszközöket is.
A kiemelt lovas sportesemények – mint a Díjugrató Lovas Világkupa, a decemberi budapesti OTP Lovas Világkupa és a Nemzeti Vágta – kormányzati támogatása szintén megvalósul ebben az évben – idézi a kormany.hu a témával korábban foglalkozó Horváth László volt miniszterelnöki megbízottat.
Megkezdődik a Nemzeti Lovarda felújítása is, az ezzel kapcsolatos fejlesztési koncepció előterjesztését ugyancsak meghatározta a kormány. A Magyar Lovassport Szövetséggel a közeljövőben stratégiai megállapodás kötnek a lovas- és lókiképzés hatékonysága érdekében.
Még az idén szervezetileg összevonják a nemzeti tulajdonban lévő méneseket. Így Szilvásvárad mellett a korábban a Magyar Fejlesztési Bank irányítása alatt lévő bábolnai és mezőhegyesi ménesek egységesen a vidékfejlesztési tárca szervezeti és szakmai irányítása alá kerülnek – olvasható a kormányzati hírportálon.

Forrás: Kormany.hu (FogathajtoHirek.hu)

 

Fatal error: Call to undefined function upm_save() in /var/www/clients/client10/web18/web/wp-content/themes/adsimple/single.php on line 14