Lovas Nemzet » Támogatást ígért Semjén Zsolt a háromszéki lovas turizmus fejlesztéséhez

Támogatást ígért Semjén Zsolt a háromszéki lovas turizmus fejlesztéséhez

2015.08.01 · Kategória: Lovas hír, Lovasturizmus

 

Forrás: MTI

Magyar állami támogatást ígért az oltszemi (Olteni) Mikó-kastély felújítására Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettese, a székelyföldi lovas turizmus fellendítése érdekében – közölte hétfői számában a kolozsvári Krónika című napilap.

    

A lap beszámolója szerint Semjén Zsolt szombaton részt vett a háromszéki településen szervezett lipicai ménszemlén. A Mikó kastély műemlék épületét és a hozzá tartozó tízhektáros kastélykertet tavaly vásárolta meg a Kovászna megyei és a települési önkormányzat, ahol turisztikai központot alakítanának ki.
    

Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke felvázolta a terveiket: székely lovas múzeumot, konferenciatermet és szálláshelyeket rendeznének be a felújításra váró kastélyban. Mint mondta, eddig önerőből végeztek el felújítási és karbantartási munkálatokat, a tetőszerkezetet újjáépítették, lomtalanították az épületet és a pincéket, az udvaron pedig farmot hoztak létre felújított lóistállókkal és kifutóval.
    

A megyei önkormányzati vezetője emlékeztetett: Háromszéken hangsúlyosan támogatják a lovassportokat. Az oltszemi Mikó-kastély tízhektáros kertjében négy lovaspálya működik, ahol több programot kínálhatnak a látogatóknak. Hamarosan egy kiadvány is napvilágot lát a történelmi éslovas múlttal rendelkező kastélyról. A háromszéki politikus kifejtette, saját anyagi forrásaik végesek, európai uniós pályázatot is összeállítanak, de még az sem lesz elegendő a műemlék épület felújítására, a turisztikai központ megvalósítására.
    Semjén Zsolt kijelentette: a magyar kormány támogatni kívánja a háromszékiek erőfeszítéseit, ezáltal fellendülhet a székelyföldi lovasturizmus.
    Háromszéki látogatása során a miniszterelnök-helyettes a 102 éves Nemes Dénes bodoki unitárius lelkipásztort is felkereste otthonában.
    Nemes Dénes elmondta, harmadszor lett magyar állampolgár: 1913-ban magyar állampolgárként született, majd 1940-ben, a második bécsi döntéskor – amikor Tordáról Székelyföldre került segédlelkészként, négy évtizedet szolgált Kálnokon és Sepsibodokon – ismét esküt tett, majd nemrég kettős állampolgárrá vált. Semjén Zsolt megköszönte a magyar kormány nevében Nemes Dénes nemzethűségét, az egyházért és a hazáért végzett munkát.
    „Példát vehetünk róla, aki a politikum megszorításai okozta nehézségek ellenére sem hagyta el szülőföldjét egy jobb élet reményében, mint ahogyan ma azt nagyon sokan teszik” – méltatta az idős lelkészt a miniszterelnök-helyettes.

 

Fatal error: Call to undefined function upm_save() in /var/www/clients/client10/web18/web/wp-content/themes/adsimple/single.php on line 14