Lovas Nemzet » Egy évtizede a daganatos beteg gyerekekért

Egy évtizede a daganatos beteg gyerekekért

2011.05.02 · Kategória: Nincs kategorizálva

Ezren ünnepelték a Bátor Tábor 10. születésnapját

Bátor Tábor csoportkép

Bátor Tábor csoportkép

Az idei különleges év a Bátor Tábor számára. Ebben az évben 10 éves a daganatos és krónikusan beteg gyerekeknek és családjaiknak ingyenes élményterápiás táborokat szervező alapítvány. Az eddig eltelt évek alatt több mint 3000 táborozót fogadtak. Ennek alkalmából Családi Napot szerveztek Hatvanban, ahol 1000-nél is többen ünnepeltek együtt.

A rendezvényre meghívást kapott az összes eddigi táborozó, valamint az ő családjaik, a táboroztató önkéntesek és azok a támogatók, akik mindezt lehetővé tették. A rendezvényen részt vett az alapítvány két nagykövete: Rúzsa Magdi és Erős Antónia is. A résztvevő kis betegek számtalan vidám játékban vehettek részt, üzenetet hagyhattak az üzenő-házban, kipróbálhatták a Közép-Európában egyedülálló, terápiás célú magas-kötélpályát és táncolhattak. A programot színesítette a Storkes együttes műsora, a Babtársulat részvétele és gólyalábasok is. A sok program mellett leginkább talán mégis a viszontlátás öröme töltötte el a szívüket.

A Bátor Tábor története 2001-ben, 70 daganatos beteg gyermek táborozásával kezdődött, lelkes szakemberek összefogásának köszönhetően. Már az ekkor szervezett két turnus is fantasztikus hatással volt a táborozó gyerekekre. Ez a siker motiválta az alapító szakembereket arra, hogy a programot egyre több gyermek bevonásával tovább fejlesszék. Ennek köszönhetően mára évente 11 turnusban 620 táborozó érkezik a Bátor Táborba. A magyar gyerekek mellett két turnusban lengyel, cseh és szlovák gyerkőcöket is vendégül látnak. A résztvevők a különleges programokból meríthetnek erőt a gyógyuláshoz. Ahogy az egyik daganatos beteg táborozó megfogalmazta: „a Bátor Táborban visszatöltik azokat a pozitív energiákat, amiket a betegség elvesz a gyerektől.”

A kapacitás növekedését nagylelkű magán és vállalati felajánlások tették lehetővé. A Hatvanban található állandó táborhely újjáépítése állami támogatás nélkül valósult meg. Az egykori alkotótábort mára teljesen átalakították, így az mindenben a beteg gyerekek speciális igényeit szolgálja, egy igazi csodavilág.

„A Bátor Tábor napjainkban Magyarország egyik modellértékű intézménye, mely „tábori gyógykezelést” valósít meg a legnagyobb biztonságban, szinte „láthatatlan” egészségügyi felügyelet mellett.” – mondja dr. Kardos Mária, mohácsi főorvos, az alapítvány egyik önkéntes segítője. A Bátor Tábor minden hazai onkológiai és számos más gyerekgyógyászati központtal kapcsolatban áll. Ez garantálja, hogy a kiválasztást olyan szakemberek végzik, akik a gyermeket, családot és problémáikat a legjobban ismerik.

A Bátor Táborban a programok mozgatórugói önkéntesek, évente 450-en segítenek az élményterápia megvalósításában. 2011 nem csupán a kerek születésnap miatt különleges a Bátor Tábor számára, hanem azért is, mert ezt az évet az Európai Bizottság az Önkéntesség Európai Évének nyilvánította. Az alapítvány ebben az évben az eddigi támogatások mellett önkéntesei munkájukat is szeretné megköszönni.

„Örömmel gondolunk a Bátor Tábor mögött álló 10 év minden percére. Eddigi eredményeinkre építve célul tűztük ki, hogy táborozóink létszámát megduplázzuk. Az előttünk álló tíz évben összesen legalább további 6000 gyereket szeretnénk fogadni. Ehhez széles körű társadalmi összefogásra van szükség! Reméljük, hogy minél többen csatlakoznak küldetésünkhöz kisebb-nagyobb támogatással, SZJA 1%-uk felajánlással, önkéntes munkával vagy a Facebook csapatunkhoz való csatlakozással.” – nyilatkozta Molnár Attila, a Bátor Tábor ügyvezetője.

Kun Zsuzsanna

Fatal error: Call to undefined function upm_save() in /var/www/clients/client10/web18/web/wp-content/themes/adsimple/single.php on line 14