Lovas Nemzet » A Székesfehérvári Nemzeti Öttusasport-akadémia 2020-ra elkészülhet

A Székesfehérvári Nemzeti Öttusasport-akadémia 2020-ra elkészülhet

2017.01.11 · Kategória: Lovasok, Lovastusa

Forrás: MTI

A tervek szerint 2020-ig elkészül a Székesfehérvári Nemzeti Öttusasport-akadémia, amelyre a kormány döntése értelmében 2,5 milliárd forintot költenek – mondta el Bretz Gyula, a magyar szövetség elnöke a Volán Fehérvár öttusa szakosztályának pénteki évértékelő rendezvényén.

    

A sportvezető hangsúlyozta, hogy “Székesfehérvár a magyar öttusasport büszkesége” és jelenleg Budapest előtt jár a létesítmények fejlesztésében. Mint mondta, a fővárosban is szeretnének egy hasonló volumenű projektet megvalósítani, az elképzelések már megvannak.
    

Tóth István, az Alba Volán SC társelnöke és Vörös Zsuzsanna olimpiai bajnok öttusázó, a Volán Fehérvár szakosztály igazgatója egyaránt sikeresnek ítélte a klub elmúlt évét. Emlékeztettek arra, hogy két versenyzőjük – Kovács Sarolta, Demeter Bence – vett részt a riói olimpián, ez pedig újabb lökést ad az utánpótlásában mintegy 350 gyereket foglalkoztató klubnak.

Vörös Zsuzsanna az MTI kérdésére elmondta, hogy a Börgöndi úti sporttelepet fejlesztik majd. A nyitott mellé fedeles lovarda épülne, a lőtér felújítása után új vívóterem és a mai kornak megfelelő futópálya létesülne. Tervben van egy kollégium építése, ahol a középiskolás korú sportolóknak tudnának lakhatási lehetőséget biztosítani, valamint egy sportuszoda létesítését is tervezik.
    

A szakosztály-igazgató megjegyezte, hogy a fejlesztés után a Volán sporttelepe alkalmas lenne felnőtt öttusa Európa- és világbajnokság lebonyolítására.

 Varga Gábor országgyűlési képviselő felidézte, hogy mint megyei fejlesztési biztost, márciusban kereste meg Vörös Zsuzsanna, hogy 7-9 millió forintot kérjen a fehérvári lovas pálya vízelvezetésének fejlesztésére. Hozzátette: ennél nagyobbat álmodtak, Székesfehérvárt öttusaközponttá tennék, aminek első lépcsőfoka az akadémia létrehozása.

Fatal error: Call to undefined function upm_save() in /var/www/clients/client10/web18/web/wp-content/themes/adsimple/single.php on line 14